Életmód
Társas viselkedés
A túzok társas madár, de a kakasok és a tyúkok általában elkülönülve, kisebb csapatokban élnek. Azonban főleg télen nagyobb csapatok is kialakulhatnak, a legnagyobbak általában tyúkokból és az előző szezonban kelt fiatalokból állnak, és akár 200-nál is többen lehetnek. Néha egy teljes szubpopuláció egy csapatba tömörül. Ám legkésőbb márciustól jellemzően újból felbomlanak a nagy csapatok.
Dürgés és párzás
A túzokkakasok egyedülálló násztáncát dürgésnek nevezzük, és nagyjából márciustól májusig tart az időszaka. Helyszíne az úgynevezett lek, ami rendkívül fontos a túzokok párzása szempontjából, ezek a dürgőhelyek jellemzően generációkon keresztül állandók. A dürgés során a kakasok telefújják levegővel a nyakukban lévő légzsákokat, ezáltal hosszú nyakuk focilabda nagyságúra gömbölyödik és bajusztollaik az égnek merednek. A farkukat a hátukra hajlítják a szárnyukat pedig kifordítják, hogy a hófehér alsó faroktollaikból és nagyméretű, laza, szintén hófehér belső szárnytollaikból a lehető legtöbbet láttathassák, miközben a madár előre hajolva toporzékoló lépéseket tesz. A kakasok ilyenkor hangot is hallatnak, ami leginkább hangos szellentéshez hasonlít. A tavaszi zöldülő tájban egy dürgő kakas akár kilométerekről is észrevehető, viszont a következő pillanatban ugyanez a kakas, ha akar, rendkívül jól el is tud bújni a növényzetben, fedőtollai rejtő színének segítségével. Tavaszi pirkadatkor vagy napnyugtakor a mindenhol felbukkanó majd eltűnő fehér „tollcsomók” látványa felejthetetlen élményt nyújt a megfigyelőknek.
A tyúkok alaposan megvizsgálják, körbejárják a kakasokat, mielőtt kiválasztják párzáshoz a számukra megfelelőt. Poligámok, egy tyúkot több kakas is termékenyíthet és a legjobb minőségű kakasok termékenyítik meg a tyúkok zömét. Tulajdonképpen a párzás pár perce az, amikor a túzokkakasok és a tyúkok láthatóan érdeklődnek egymás iránt, egyébként elkülönülten élnek az év során.
Fészkelés
A legtöbb tyúk a megtermékenyítés helyének közelében, azaz a túzokélőhely központjában próbál költeni, de néhány közülük attól távolabb, a túzokélőhely szélén vagy akár 10 km-nél is messzebb teszi ezt. Ugyanakkor a fészkelőhely-választást a kikelés helye is befolyásolja, a tyúkok általában annak a helynek közelében próbálkoznak költéssel, ahol napvilágra jöttek. És általában hűségesek ehhez a helyhez, évről évre ugyanott próbálkoznak, ezért a költőhelyek a dürgőhelyekhez hasonlóan szintén jellemzően tradicionálisak. A lekek a feltűnő dürgés miatt rendszerint jól ismertek és régóta védettek, ám a tyúkok rejtőzködése miatt félreeső helyen lévő fészkelőhelyek sokszor ismeretlenek lehetnek még ma is, ezért kiemelkedően fontos feladata a természetvédelemnek ezen helyek feltérképezése és védelme.
A fészek csupán egy sekély mélyedés a puszta földön, melyek legtöbbször gyepen, őszi gabonában, lucernában vagy parlagban vannak, de sokféle egyéb mezőgazdasági kultúrából került már elő túzokfészek. A fészekalj rendszerint 2, ritkábban 3, foltos, olívzöld tojásból áll. A 25-27 napig tartó kotlást egyedül a tyúk végzi. Főleg ezen időszak elején érzékenyek nagyon a zavarásra, nem kell sok ahhoz, hogy a tyúk végleg otthagyja tojásait.
Csibék
A túzokcsibék kikeléskor kb. 90 g tömegűek. Fészekhagyók, gyakorlatilag kikelés után azonnal tudják követni az anyjukat. Életük első 2-3 hetében az anyjuk eteti őket, és fokozatosan tanulnak meg önállóan táplálkozni. Eleinte szinte kizárólag ízeltlábúakat fogyasztanak, az egyenesszárnyúak és a futrinkafélék a legfontosabb táplálékuk ilyenkor. Túlélésük egyik legfontosabb feltétele ezen állati eredetű fehérjeforrás bősége a fészkelőhely közelében, mert gyors növekedésükhöz nagy mennyiségben van rá szükségük. A mezőgazdálkodás intenzitása erősen befolyásolja ezt, és közvetetten hat a túzokcsibék túlélésére is. Mindemellett ahogy a fészkekre, úgy a röpképtelen csibékre egyaránt direkt veszélyforrást is jelent a gazdálkodás.
Fiatalok
A fiatal túzokok 4-5 hetes korban már repülni tudnak rövidebb távokat, bár ez még kimerítő számukra, és a közeledő veszélyre inkább még lelapulnak. Ezért a szántóföldi munkálatok során még júliusban és augusztusban is pusztulhatnak el a rejtőzködő képességükben bízó fiatal túzokok. Habár 10-12 hetes korukban elérik, sőt a fiatal kakasok meg is haladják testméretben anyjukat, általában még a következő szaporodási időszak kezdetéig velük maradnak.
Táplálék
Az immatur és kifejlett túzokok túlnyomórészt lágyszárú növényi táplálékot fogyasztanak, alkalomadtán nagyobb ízeltlábúakat és kisemlősöket is megesznek. Jelenlegi körülmények között a térségünkben télen az őszi káposztarepce és a lucerna levelei és friss hajtásai az elsődleges táplálékuk.
Ivarérettség
A tyúkok 2-4, a kakasok 5-6 éves korukban érik el az effektív ivarérettséget, és akár 20-25 évig is élhetnek.
Repülés
A túzok az egyik legnehezebb röpképes madár, mégis erőteljesen és kitartóan tud repülni. Felzavart túzokok rendszerint egy kisebb kör megtétele után a kiindulási hely közelében szállnak le, és táplálkozóhely megközelítésekor is csak rövid távot szoktak megtenni, viszont például vonuláskor, vagy a fiatalok a diszperziójuk során nagyobb távot is repülhetnek. Ritkán előfordul, hogy zord időjárás a megszokott telelőhelyeik elhagyására készteti őket, ilyenkor több száz km-re lévő helyeken is felbukkanhatnak.
Mivel manőverező képességük csekély és feltehetőleg az akadályokat is nehezen észlelik, ezért a légvezetékek nagyon komoly veszélyforrást jelentenek, más madárfajokhoz képest nagyon sokszor szenvednek balesetet és pusztulnak el azoknak ütközve.
Élőhely
A túzok alapvetően a nyílt puszták madara volt, kedveli a sík vagy csak enyhén lejtős térségeket, kerüli az erdőkkel erősen szabdalt vagy kiterjedten vízjárta helyeket. Félénk, nehezen tűri az ember vagy az emberi létesítmények közelségét.
A középkor erdőirtásai, a szántóföldi növénytermesztés terjedése kedvezett számára, az akkor még visszafogott gazdálkodás (pihentetett földek a háromnyomásos rendszerben, legeltetéses állattartás, extenzív művelés, stb.) megfelelt az igényeinek, ekkor érhette el a populáció és az elterjedési területének mérete a csúcsot. Viszont a XIX. században megindult intenzifikáció és gépesítés egyértelműen kedvezőtlenül hatott a fajra, a kultúrtáj, mint a túzokok élőhelye nagy mértékben változott meg azóta. Ma gyakorlatilag csak természetvédelmi területeken vagy túzokbarát módon kezelt területeken van stabil populáció.
Kedvence a "túzokos parlag", olyan szántóföld, ahol túzokvédelmi céllal felhagynak a mezőgazdasági műveléssel, az élőhelyet csak kezelik. Itt nyugodtan költhetnek a tyúkok, a csibék pedig megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz jutnak az ilyen helyeken felszaporodó növényekből és ízeltlábúakból. Kedvelik még a természetes gyepeket és az extenzív gabona- és lucernatáblákat, amelyek gondos használat mellett megfelelők is lehetnek számukra. Ősszel és télen viszont általában szántóföldeken vannak, amelyek ilyenkor bőségesebb táplálékforrást jelentenek, legfőbb téli táplálékuk az őszi káposztarepce friss levelei és hajtásai.
Túzokélőhelyek Ausztriában
Ausztriában jelenleg öt helyen élnek túzokok, az országnak csak a keleti részén. Ezek közül három Alsó-Ausztriában (Westliches Weinviertel, Marchfeld (Morva-mező) és Rauchenwarther Platte), kettő Burgenlandban van (Parndorfer Platte - Heideboden, illetve Hanság).
Westliches Weinviertel
A Westliches Weinviertel túzokélőhely az ugyanilyen nevű Natura 2000 területen (SPA "Western Weinviertel" (AT1209000)) belül található, annak nagy részét alkotja. Mind a dürgő- és fészkelőhely, mind a nyári tartózkodási hely, az őszi gyülekezőterület és a telelőhely egyaránt Natura 2000 védettségben részesül. Ez a túzokélőhely egyedülálló Közép-Európában, mert magas dombok közt fekszik, 240 és 315 méter tengerszint feletti magasságban, északkeletre a Manhartsbergtől. De időjárása még pannon jellegű, és alapvetően fátlan mezőgazdasági terület.
Morva-mező
A Morva-mezei túzokélőhely 140 és 160 méter magasságban fekszik a tengerszint felett. Minden jelentős része, a dürgőhelytől a telelő területekig a "Sandboden und Praterterrasse" (AT1213V00) Natura 2000 területen belül van, emiatt Európai Uniós védelemben részesül. A Morva-mező a Duna által, az utolsó jégkorszak óta lerakott kavicságyon terül el, a Duna és a Morva folyók közt, melyen jelenleg a Russbach folyó is kanyarog. A 3 vízfolyás találkozásához közeli árterületen a XX. század közepéig jelentős mocsaras élőhelyek voltak az árvizeknek és a magas talajvízszintnek köszönhetően, ellentétben az északi harmadával a Morva-mezőnek (Gänserndorf-terasz), ami olyan száraz, hogy az öntözés elterjedése előtt alig volt művelhető. A táj északkeleti részét vándorló homokbuckák formázzák, melyek megkötésére Mária Terézia uralkodása idején fenyveseket telepítettek. Ezeket leszámítva a Morva-mező nagy részén termékeny csernozjom talaj található, amelyet az öntözés és trágyázás XIX. századi bevezetése óta intenzíven művelnek.
Parndorfer Platte - Heideboden
A Parndorfer Platte - Heideboden SPA-t (AT1125129) a túzokok védelmére alapították, az itteni túzokélőhely nagyjából egybe esik a Natura 2000 területtel. Tengerszint feletti magassága 130 és 180 m közé esik. A Pándorfi-sík (Parndorfer Platte) egy 30 méter vastag kavicságyon fekszik, északkeletre a Fertő-tótól, nagysága megközelítőleg 220 km². A déli lejtőin, melyet részben lösz borít, elsősorban szőlőt művelnek. Magát a platót eredetileg tölgyerdő és erdős sztyepp borította, ennek karakterét a mai napig őrzi a zurányi (Zurndorf) tölgyerdő, ezt leszámítva viszont ma már tipikus pannon kultúrtáj. Itt egészen a múlt évszázadig legeltetés folyt, fás legelőkön, melyek erdők és facsoportok közé ékelődtek. Ma elsősorban szántó művelésű terület. Kelet-nyugati irányban az A4 autópálya és két nagyfeszültségű vezeték keresztezi. Up until the last century, Parndorfer Platte was used for pasture, with extensive wood-pastures and interspersed woods and copses. Today it is predominantly arable land free of trees, with wind breakers criss-crossing it in the west and the motorway A4 and two high voltage power lines cutting through it in the south. Ettől északkeleti irányba található a Heideboden túzokélőhely, a kettőt elválasztja a Lajta-folyó és az azt övező ártéri rétek és ártéri erdők vonulata. A Heideboden terület mintegy 60 km², tulajdonképpen a magyar Kisalföld nyúlványa egészen a Hundsheimer Bergig és a Bécsi-medencéig, kis részben Szlovákia és Magyarország területére is áthúzódik. Ez a Kárpát-medence egyik szélcsatornája, emiatt nagyon szeles, a kontinentális és mediterrán légáramlatok miatt Ausztria egyik legszárazabb és legmelegebb régiója. A Pándorfi-síkhoz hasonlóan ez is főleg mezőgazdasági terület, öntözéssel itt akár kukoricát is lehet termeszteni.
Túzokélőhelyek Magyarországon
Magyarország legjelentősebb túzokélőhelyei általában természetes gyepeken és azok környezetében vannak, és ezek rendszerint fokozottan védett területek. De olyan túzokélőhely is akad, ahol természetes vagy természetes közeli állapotú növényzet nincs is és országos jelentőségű védelemben sem részesül. Akár így, akár úgy, a magyarországi túzokélőhelyek mindegyike majdnem teljes egészében lefedett az EU Natura 2000 hálózatával.
Felső-Kiskunsági szikes puszták
A Felső-Kiskunsági szikes puszták az ország egyik legjelentősebb túzokélőhelye hatalmas kiterjedésű, egybefüggő gyepterületekkel. A gyepek feltörése, az intenzív mezőgazdasági gyakorlat térhódítása jelenti a legnagyobb veszélyt a túzokállományra. A természetvédelmi célú kezelésnek köszönhetően az utóbbi évtizedekben a túzokok száma gyarapodásnak indult. E növekedés fenntartása a tradicionális élőhelyek visszagyepesítésével és a gazdálkodókkal
való további szoros együttműködéssel képzelhető el.
Solti-sík
A Solti-sík a túzokok második legnagyobb költőterülete a Duna-Tisza-közén. Az intenzív mezőgazdaság hatására az egykori nagy kiterjedésű szikes puszta jelentős mértékben zsugorodott. A védett gyepterülteket mozaikos agrárkörnyezet övezi, amiben az eredetileg pusztai madár kedvező életteret talált. Ugyanakkor a mezőgazdaság okozta veszteségek csökkentése érdekében a gazdálkodókkal való együttműködés, egy túzokot kímélő gazdálkodási forma kialakítása a terület túzokállománya szempontjából nélkülözhetetlen.
Dévaványai-sík
Észak-Békés megye mai túzokos élőhelye a változatos adottságú Dévaványai-sík. A másodlagos eredetű gyepterületek és az agrárterületek mozaikja sajátos életteret biztosít a térségi 400 példányt számláló túzokállománynak, melynek léte, fennmaradása sok problémával terhelt. A Réhely-Atyaszegi gyepterületek hazánk egyik legjelentősebb tradicionális dürgőhelyei. Ebben a tájszerkezetben csakis a gazdálkodókkal együttműködve képzelhető el a túzokállomány hatékonyabb fejlesztése.
Kis-Sárrét
A Kis-Sárrét területi egységen, főként Mezőgyán és Zsadány térségében 25-40 példányos túzokállomány él. Ez a kisebb populáció évek óta stabil, önálló szaporodó közösséget alkotó állományként kulcsfontosságú lehet a hazai túzokállomány megőrzésében. A faj szaporodási és táplálkozási feltételei ebben a térségben is nagyrészt a szántóföldi környezethez köthetők, így megóvásuk elképzelhetetlen a területen gazdálkodók segítsége és közreműködése nélkül. Kiemelten fontos az érintett gazdálkodók, önkormányzatok összefogása, a védelmi célok megismertetése, hogy a környék egyik legjelentősebb természeti értéke fennmaradjon és életfeltétele jelentősen javuljon.
Hortobágy
A Hortobágy Közép-Európa legnagyobb füves pusztája. 1973-ban itt létesült hazánk első és máig legnagyobb nemzeti parkja, melynek jelenlegi kiterjedése közel 85 000 hektár. 1999-tôl a Világörökség része. A Hortobágy legmeghatározóbb arculata a füves puszták, legelők. E mellett jelentős kiterjedésű mocsarak és ősi, feltöltődött folyómedrek szabdalják a tájat. A halastavak kiterjedése meghaladja az 5 000 hektárt, ezek egy része ma már használaton kívül van és csak természetvédelmi érdekeket szolgálnak. A Hortobágy déli területein található gyepek, valamint ezek szélein vagy közé ékelődött extenzív hasznosítású szántók a túzok legfontosabb élőhelyei.
Bihari-sík
A történelmi Bihar tájföldrajzilag két részre osztható, úgymint a „hegyes” és a „lapos” Bihar. Ma már csak a „lapos" Bihar egy része található határainkon belül. Az átfogó meliorációt követően alapvetően szántóföldi növények termesztésére és a maradék gyepeken legeltetéses állattartásra alkalmas területek jöttek létre. Ha egy szóval akarnánk a Bihari táj szerkezetét jellemezni, az a legtalálóbb, ha rámondjuk: mozaikos. Ez a jellegzetesség az itt élő, jelenleg 110-130 túzok számára igen kedvező élőhelyi feltételeket teremt, de a terület egyes részei erősen zavartak. A bihari túzokállomány legjelentősebb problémája is ebből fakad. Évente 20-30 fészek kerül elő mezőgazdaságilag művelt területekről, elsősorban kaszálási és növényápolási munkák miatt.
Hevesi-sík
A terület az Észak-alföldi hordalékkúp-síkság, Hevesi-sík és Hevesi ártér kistájain helyezkedik el. Ma nagyrészt kultúrtáj, amelynek egykori gazdag vízi és mocsári növényvilága eltűnőben van, miként a löszpuszták flórája is. A Hevesi-sík kiemelkedő madártani értékei miatt bekerült az Európai Jelentőségű Madárélőhelyek (IBA) jegyzékébe. Az itt élő túzokállomány mellett megtalálhatók a jellegzetes pusztai fészkelő fajok, például az ugartyúk, és a ritka ragadozó madárfajok: parlagi sas, kerecsensólyom, hamvas rétihéja jelentős állományai is. Vonulási időszakban partimadarak tömegei lelnek biztos pihenőhelyre egyes pusztarészeken, téli időszakban pedig rétisasok jelennek meg nagy számban a területen.
Borsodi Mezőség
A Borsodi Mezőség az Észak-alföldi hordalékkúp síkság északi peremén helyezkedik el. Felszínét a Bükkből érkező vízfolyások és a Tisza formálták. A gazdasági hasznosítás során a löszhátakat feltöltötték, a gyepeken kaszáltak, legeltettek. Napjainkban a szántókon az árunövény-termelés túlsúlya jellemző. A Borsodi Mezőséget 2002-ben Érzékeny Természeti Területté nyilvánították, ennek következtében a korábban elhanyagolt gyepterületek hasznosítása újra beindult. Az élővilág kiemelkedő képviselője itt a túzok, ami a korábbi több százas populációja napjainkra 10-20 példányra fogyott. További értékes fajok a szalakóta, a kerecsensólyom, a kékvércse, a parlagi sas, valamint az emlősök közül a háromcsíkos egér.
Mosoni-sík
A Kisalföldnek ez a része magas ártéri hordalékkúp jellegű síkság, talaj- és rétegvizekben gazdag, jó talajadottságokkal és termőképességgel. Jellemző a szántóföldi mezőgazdasági művelés túlsúlya. A főleg nagyüzemi táblákat, ahol általában kalászosokat, kukoricát, valamint kevesebb pillangóst és repcét termesztenek, az Alföldhöz képest gyakrabban választanak el mezővédő erdősávokkal. Az itt élő túzokok az osztrák és a szlovák szomszédos földeken élőkkel együtt alkotnak egy olyan populációt, amely a többi európai túzokpopulációtól gyakorlatilag teljesen elszigetelődött, ezért fennmaradása elsősorban a mi kezünkben van.