túzok – Otis tarda

Nemzetközi viszonylatban

A veszélyeztetett madárfajok közül talán a túzoknak van a legnagyobb elterjedési területe, amely Ibéria és Marokkó Atlanti-óceáni partjaitól Kína Csendes-óceáni partjáig terjed, mintegy 10000 km szélességben.

A világ jelenlegi túzokállománya mintegy 44-51 ezer egyedre tehető (Palacin & Alonso 2008). A többség, - 38000-47000, - Európában él. A legnagyobb szubpopulációk Spanyolország középső részén, Oroszország déli részén és a magyar Alföldön találhatók. Kb. 30000 egyed, a világ túzokállományának több, mint fele Spanyolországban él. Az “MoU országok” (az Egyetértési memorandum a Közép-európai túzokállomány védelméről és kezeléséről aláírói) közül Magyarországnak van a legnagyobb túzokpopulációja megközelítőleg 1555 egyeddel (2012), ezt követően Ukrajnának és Ausztriának.

A túzok elterjedésének térképe megnyitható a Google Föld programban (telepített Google Föld program szükséges)

Táblázat: Az európai túzokpopulációk nagyságának becsült értékei 2004-ben, 2008-ben és 2012-ben. A 2004-es adatokat a 2004 szeptemberben, az ausztriai Illmitzben tartott “Tudományos szimpózium a túzokról” rendezvényen, míg a 2008-es adatokat a 2008 novemberben, az ukrajnai Feodoszijában tartott "Second Meeting of the Great Bustard MoU" rendezvényen gyűjtötték egybe.

A túzokok eredetileg a sztyeppék lakói. Régészeti leletek szerint a túzokok Közép-Európában az utolsó jégkorszak jegének visszahúzódásakor jelentek meg. Ahogy az erdős területek uralkodóvá váltak Európa-szerte, a túzokok számára alkalmas élettér jelentősen lecsökkent. Később, a középkori extenzív erdőirtás hatására a túzokok a mezőgazdasági területek hétköznapi lakóivá váltak, a XVII. és a XVIII. században elérték legnagyobb elterjedésüket. 1800 körül tömegesen éltek Európa nagy kiterjedésű mezőgazdasági térségeiben, költöttek még nyugaton Angliában és Skóciában, északon pedig Dániában és Svédország déli részén is. Oroszországban a jelenlegi élőhelyüktől 500 km-rel északabbra is előfordultak.

Amikor a középkorban a földek háromnyomásos művelése megszűnt, a túzokok táplálékforrásainak változatossága nagymértékben csökkent. Az újkorban, főleg a XIX. század közepétől a mezőgazdasági művelés intenzifikációja, és később a közép- és magasfeszültségű elektromos vezetékek felállítása súlyos veszteségeket okozott az európai túzokállományban, számos populáció fel is morzsolódott. Az első populációk az elterjedési terület szélén pusztultak ki, nyugaton (Anglia, 1845) és északon (Svédország, 1862), ahol az egyéb korlátozó tényezőkön felül a klimatikus környezet sem a legkedvezőbb. Pár éve Angliában nagyszabású visszatelepítési programba kezdtek.

(fekete vonal; 45,000 km²) Kelet-Ausztriában (A; 8.649 km²), Magyarországon (H; 22.195 km²), Szlovákiában (SK, 10.176 km²) és Csehországban (CZ; 3.971 km²). 7 főbb vizsgálati területen történtek kiterjedt felmérések: Westliches Weinviertel (WW), Marchfeld (MF), Rauchenwarther Platte (RP), Heideboden (HB), Parndorfer Platte (PP), Mosonszolnok (MS) és Hanság (HA); forrás: Raab et al. (2010).

A nyugat-pannon túzokállomány jelentős csökkenésen ment át, az 1900-as években becsült minimum 3500 egyedről az 1995-ben számolt mintegy 130 egyedre. Ebben elsősorban a mezőgazdasági művelés megváltozása, a humán infrastruktúra fejlődése és a vadászat játszott jelentős szerepet. Ám a hatékony, határokon átnyúló túzokvédelemnek köszönhetően 1996-tól napjainkig ez a túzokállomány majdnem megnégyszereződött, 2014/2015 telén már 505 egyedből állt.

Az utóbbi években a nyugat-pannon túzokállomány jelentősen növekedett. 1996 és 2015 közt a tyúkok száma 80-ról 310-re, a kakasoké 50-ről 160-ra nőtt nagyjából.

Az ausztriai túzokállomány észak-nyugatra található a magyar Alföldön lévő túzokélőhelytől, ahol Európa harmadik legnagyobb túzokpopulációja él. Az osztrák túzokélőhelyek főbb központjai Alsó-Ausztriában Westliche Weinviertel, Marchfeld és Rauchenwarther Platte, míg Burgenlandban Heideboden, Parndorfer Platte és a Hanság térségekben vannak.

A teljes ausztriai túzokállomány a XX. század közepi (1942) 700-800 egyedről 150-170-re csökkent 1970-72-ig, majd tovább csökkent körülbelül 100 egyedre 1978-ig, és a század végére alig érte el a körülbelül 60-at. Ezután viszont enyhe emelkedés következett be az egyedszámban, és újból használatba vettek régi fészkelőhelyeket a Nyugat-magyarországi határmenti túzokállománnyal egyidejűleg.

1995-ben alakították ki az első különleges túzokbarát parcellákat az ausztriai agrár-környezetgazdálkodási program (ÖPUL) keretében. Kezdetben, 1995 és 2000 közt mintegy 300 ha területen voltak ezek, ezt követően a terület kiterjedt és 2003-tól már kb. 5000 ha áll a túzokok rendelkezésére. Elsősorban ennek köszönhetően az osztrák költőállomány 2014-ben elérte a 320 egyedet.

Két ausztriai élőhelyen, a Heideboden és a Westlichen Weinviertel nevű területeken, a populáció 1990-t követően számottevően emelkedett. A Hanságban, a Pándorfi-síkon és a Rauchenwarter Plattén a populáció nagyjából stabil maradt ugyanebben az időszakban, de alacsony szinten. A Morva-mezőn élő állomány nagysága 1990 és 2000 között drasztikusan lecsökkent 25-ről 6 egyedre, ezen a szinten stabilizálódott, ám a legutóbbi években újból enyhe emelkedés tapasztalható. A XX. század végére, a Dunától délre lévő Bécsi-medencében kicsiny szaporodó populációk maradtak csak fenn, s míg 1940-ben még több, mint 100 egyed élt itt, 1990-ben már csak 2. Ma már csak egyetlen helyen, a Rauchenwarter Plattén fordul elő alkalmi fészkelés, ezt leszámítva a Bécsi-medencéből gyakorlatilag kipusztultak a túzokok.

Forrás: Raab et al. (2010) és saját adatok.

Hosszú idő után 2002-ben számoltak újból 200-nál több túzokot Ausztriában, mert a határhoz közeli magyar és szlovák állomány nagy része burgenlandi vonzó telelőhelyen időzött. 2004-ben már 219-et számoltak, ebből 176-ot Burgenlandban. Ugyanekkor további 32 túzok volt a magyar oldalon, így a teljes nyugat-pannon állomány 2003/2004 telén elérte a 251 egyedet. 2014. februárban már 505 túzokot láttak, így elmondható, hogy a nyugat-pannon telelő túzokállomány 129 egyedről (1995/96) legalább 505-re (2014/15) emelkedett. Ennyi túzokot 30 éve nem láttak a régióban! Ráadásul ennek nagy része (>300) rendszerint Alsó-Ausztria és Burgenland megfelelő telelőhelyein gyűlik össze.