Nemzetközi viszonylatban

A veszélyeztetett madárfajok közül talán a túzoknak van a legnagyobb elterjedési területe, amely Ibéria és Marokkó Atlanti-óceáni partjaitól Kína Csendes-óceáni partjáig terjed, mintegy 10000 km szélességben.

A világ jelenlegi túzokállománya mintegy 44-51 ezer egyedre tehető (Palacin & Alonso 2008). A többség, - 38000-47000, - Európában él. A legnagyobb szubpopulációk Spanyolország középső részén, Oroszország déli részén és a magyar Alföldön találhatók. Kb. 30000 egyed, a világ túzokállományának több, mint fele Spanyolországban él. Az “MoU országok” (az Egyetértési memorandum a Közép-európai túzokállomány védelméről és kezeléséről aláírói) közül Magyarországnak van a legnagyobb túzokpopulációja megközelítőleg 1378 egyeddel, ezt követően Ukrajnának és Ausztriának.

 A túzok elterjedése és populációinak nagysága Európában, 2008-ban

A túzokok eredetileg a sztyeppék lakói. Régészeti leletek szerint a túzokok Közép-Európában az utolsó jégkorszak jegének visszahúzódásakor jelentek meg. Ahogy az erdős területek uralkodóvá váltak Európa-szerte, a túzokok számára alkalmas élettér jelentősen lecsökkent. Később, a középkori extenzív erdőirtás hatására a túzokok a mezőgazdasági területek hétköznapi lakóivá váltak, a XVII. és a XVIII. században elérték legnagyobb elterjedésüket. 1800 körül tömegesen éltek Európa nagy kiterjedésű mezőgazdasági térségeiben, költöttek még nyugaton Angliában és Skóciában, északon pedig Dániában és Svédország déli részén is. Oroszországban a jelenlegi élőhelyüktől 500 km-rel északabbra is előfordultak.

Ausztria

Az ausztriai túzokállomány észak-nyugatra található a magyar Alföldön lévő túzokélőhelytől, ahol Európa harmadik legnagyobb túzokpopulációja él. Az osztrák túzokélőhelyek főbb központjai Alsó-Ausztriában Westliche Weinviertel, Marchfeld és Rauchenwarther Platte, míg Burgenlandban Heideboden, Parndorfer Platte és a Hanság térségekben vannak.

A teljes ausztriai túzokállomány a XX. század közepi (1942) 700-800 egyedről 150-170-re csökkent 1970-72-ig, majd tovább csökkent körülbelül 100 egyedre 1978-ig, és a század végére elérte a körülbelül 60-at. Ezután viszont enyhe emelkedés következett be az egyedszámban, és újból használatba vettek régi fészkelőhelyeket a Nyugat-magyarországi határmenti túzokállománnyal egyidejűleg. 2008-ban tavasszal az egyedszámuk elérte a 210-et.

Ábra: A túzokpopuláció nagysága Ausztriában 1940-ben, illetve 1970 és 2008 között. (Forrás: Raab, 2009)

Két ausztriai élőhelyen, a Heideboden és a Westlichen Weinviertel nevű területeken, a populáció 1990-t követően számottevően emelkedett. A Hanságban a Pándorfi-síkon és a Rauchenwarter Plattén a populáció nagyjából stabil maradt ugyanebben az időszakban, de alacsony szinten. A Morvamezőn élő állomány nagysága 1990 és 2000 között drasztikusan lecsökkent 25-ről 6 egyedre, és ezen a szinten stabilizálódott, sőt, a legutóbbi években újból enyhe emelkedés tapasztalható. A XX. század végére, a Dunától délre lévő Bécsi-medencében kicsiny szaporodó populációk maradtak csak fenn, s míg 1940-ben még több, mint 100 egyed élt itt, 1990-ben már csak 2. Ma már csak egyetlen helyen, a Rauchenwarter Plattén fordul elő fészkelés, ezt leszámítva a Bécsi-medencéből gyakorlatilag kipusztultak a túzokok.

2002. decemberében, hosszú idő óta először újból kb. 200 egyedet számoltak Ausztriában, mivel a határ közelében élő magyarországi és szlovákiai túzokok egy része a vonzó burgenlandi földeken töltötte a telet. Majd 2004. januárjában és februárjában ez a szám egészen 219-ig emelkedett, csak Észak-Burgenlandban 176 egyedet lehetett számolni. Ugyanekkor a határ közelében Magyarországon még további 32 tartózkodott, így érte el a nyugat-pannon, azaz az osztrák-magyar-szlovák-cseh határmenti túzokállomány nagysága 2003/2004 telén a 251 egyedet. 2009. februárban 376 túzokot számoltunk, holott két hónappal korábban ez az érték már 396 is volt, ennek oka, hogy néhány túzok ezen a télen a tipikus telelőhelyeken kívül tartózkodott. Így a nyugat-pannon túzokállomány téli egyedszáma az 1995/1996 telén számolt 129-ről 2007/2008-ra legalább 376-ig emelkedett. A legutolsó 3 télen Ausztriában, sok idő elteltével újból 300-nál több túzokot számoltunk, mert az alkalmas telelőhelyek a környéken élő szinte összes túzokot Burgenlandba és Alsó-Ausztriába csalogattak.

Az Ausztriában élő, valamint a teljes nyugat-pannon túzokállomány nagyságának változásáról részletes adatok jelentek meg Raab és munkatársai írásában, melyet 2010. márciusában publikáltak a BirdLife Ausztria tudományos folyóiratában, az „Egrettában”. Ugyanitt beszámolnak a különböző túzokvédelmi projectekről is.

Hivatkozás: Raab, R., Kollar, H. P., Winkler, H., Faragó, S., Spakovszky, P., Chavko, J., Maderič, B., Škorpíková, V., Patak, E., Wurm, H., Julius, E., Raab S. & Schütz, C. (2010): Die Bestandsentwicklung der westpannonischen Population der Großtrappe, Otis tarda Linnaeus 1758, von 1900 bis zum Winter 2008/2009. Egretta 51: 74-99.

A cikk az Egretta 2010. márciusi számában (pdf, 1,2 MB).

2010-ben, a LIFE project keretén belül megjelent egy német nyelvű, illusztrált könyv R. Raab, F. J. Kovacs, E. Julius, S. Raab, C. Schütz, Spakovszky P. és J. Timar munkájaként a nyugat-pannon túzokállományról és annak védelméről, melyben további információk és képek találhatók. Az 1500 példány nyomtatási költségeit Austrian Power Grid AG., a project egyik partnere fizette.

Hivatkozás: Raab, R., Kovacs, F. J., Julius, E., Raab, S., C. Schütz, Spakovszky, P & Timar, J (2010): Die Großtrappe in Mitteleuropa. Erfolgreicher Schutz der westpannonischen Population. APG, Wien, 304 pp.

A „Die Großtrappe in Mitteleuropa. Erfolgreicher Schutz der westpannonischen Population“ illusztrált könyv:

1. rész: a borító (1,2 MB)

2. rész: a könyv (16,5 MB)